Holler UNFC - Bajai KSE mérkőzés

2015.09.21 10:08

NB II felnőtt kézilabda csapatok 2015/16. évi bajnokság őszi fordulója 

Első mérkőzésünk: 2015. 09. 19. 
Holler UNFC – EJF Bajai KSE 
Helyszín: Simontornya 

A felnőtt csapatok mérkőzése a junioroké után következett, amely még nagyobb izgalmakat, változatos – fordulatos játékot eredményezett.  
Kapusok tekintetében tartalékosan álltunk ki, mivel sérülés következtében csak egy felnőtt hálóvédőnk volt. Tartalékosként a junior csapat egyik kapusa állt készenlétben. 
A HOLLER az első percekben erős lerohanásokkal, erőszakos betörésekkel megszerezte a vezetést, majd 3 gólos előnyre tett szert. Az első félidő eredménye: 
Holler UNFC – EJF Bajai KSE: 15 – 12 

Fiatal csapatunk tagjai lelkes skandálással biztatták felnőtt csapattársaikat. 

A második félidőben sem lehetett egy percet sem pihenni, a küzdelem folytatódott. A csapatok a gólok tekintetében szinte fej-fej mellett haladtak, majd a 13. Perctől a bajaiak megkezdték a felzárkózást és a 15. Percben megszerezték a vezetést. A 21. Percben az ellenfél kiegyenlített: 24- 24 volt az állás. A 24. perc után a bajaiaknak 1 gól és egy kihagyott 7 méteres volt a mérlege. 
Ez az utolsó 6 perc igen érdekesen alakult: a döntéseket olykor maguk a csapatok sem értették , ez zavaróan hatott a játékra. 
Végeredmény: Holler UNFC – EJF Bajai KSE: 30- 25 

Összegzés: 
Mindkét mérkőzés jó iramú, izgalmas, lendületes volt. A felnőtteké pedig különösen kiegyenlített. A bajaiak akcióból szerzett góljaiba sokszor belefújtak az ellenfél szabálytalanságai miatt, amely szabaddobással folytatódott, azonban ez nem mindig végződött ponttal. Így az eredményességért duplán kellett harcba szállni. 

Góllövők: 
1. Burkus Barnabás 6 
2. Kálóczi Krisztián 4 
3. Pasajlic Novica 4 
4. Zapletán Csaba 4 
5. Mészáros Dávid 2 
6. Mihók Patrik 2 
7. Szantosi Tibor 1 
8. Hirtenberg Tamás 1 
9. Varga Erik 1 
Köszönjük a csapatnak!

—————

Vissza