BKSE - Kiskőrös

2017.03.06 08:21

 

A mai napon itthon fogadta csapatunk a kiskőrösiek kéziseit.
Tudtuk, hogy nagyon kemény küzdelem lesz a győzelemért. Ez bizony így is volt. Az első félidőben már látszott, hogy az ellenfél is a győzelem megszerzésére törekszik. Minden taktikai lehetőséget bevetettek, keményen védekeztek és lerohanásokkal lepték meg a bajaiakat. Az eredmény így az első félidőben: Bajai KSE - Kiskőrösi KS KFT: 8 - 11
A második félidő ismét a vendégek góljával folytatódott, majd a 6. perctől megélénkült a bajaiak játéka és végre a 15 percben sikerült az egyenlítés. A 18. percben kimaradt a második hetesünk, de a 21. percben megszerezték a vezetést és a mérkőzés végéig sikerült ezt meg is tartani, az utolsó percekben pedig még három góllal növelni az előnyt. Nem csak a pályán volt forró a hangulat , hanem a szurkolók soraiban is.
A végeredmény: Bajai KSE - Kiskőrösi KS KFT: 22 - 18

 

Góllövőink:
Krec Jugoszlav - 9
Zapletán Csaba - 5
Kanuric Nenád - 3
Mészáros Dávid - 2
Pavlovic Milovan - 2
Pasajlic Novica - 1

—————

Vissza