Edzések

EDZÉSEK

  Eötvös (Gyakorló)    Újváros Pósta Sándor MNÁMK Vaskút sportcsarnok
Hétfő          
Kedd   17:30-18:00
ifi/serdülő/U14 lány
19:30-21:00
felnőtt/ifi fiúk
  16:30-18:00
serdülő fiú
Szerda   17:30-18:00
ifi/serdülő/U14 lány
     
Csütörtök     19:30-21:00
felnőtt/ifi fiúk
  16:30-18:00
serdülő fiú
Péntek      
ifi/serdülő/U14 lány
 

 

SZEZONINDÍTÓ

A 2016/17-es idényben új csapatokkal is indulunk: NB II-es fiaink mellett az Országos Serdülő Bajnokságban fiú és leánycsapattal is szereplünk!

Továbbra is várjuk lányok és fiúk jelentkezését! A mérkőzések időpontjai és helyszínei megtekinthetők: www.bajahandball.com/versenynaptar/

 

Jól zártuk a tábor első hetét! Akik nem ismerték a labdán kívül a kézilabda szabályait, azok játékos formában elsajátíthatták az alapokat. Ez igazán sikerült, mert a hét utolsó napján már két csoportban meccselhettek a tábor résztvevői.

Jól sikerült kézilabda táborunk 2. hete is. Az első hét résztvevői mellett új résztvevők is jelentkeztek. Az ügyességi és játékos fejlesztő feladatok mellett, már egymás elleni mérkőzéseket is játszottak a résztvevő gyerekek. Minden egyes gólnak , mely az " ellenfél " hálójában kötött ki, nagyon örültek, ez azonban nem rontotta a tábor hangulatát. Továbbra is egy csapat maradtunk!A képek is a jó hangulatot tükrözik :)

 

BKSE kézilabda tábor: záró kirándulás - NEKA- Balatonboglár

Úgy gondoltuk, hogy zárásként olyan kirándulást szervezünk a gyerekeknek, amely még jobban megismerteti őket a kézilabdázás lehetőségeivel és találkozhatnak egy olyan neves válogatott kézilabdázóval, aki egyben a Nemzeti Kézilabda Akadémia igazgatója: Mocsai Tamással.
Nagyon kedvesen fogadtak bennünket.Bemutatták az intézmény régi és új épültét, tárgyi feltételeit: uszoda,kondi termek, rehabilitációs eszközök , öltözők stb.Az új sportcsarnokban, egy létérben egyszerre három kézilabdapályán tanulhatnak- gyakorolhatnak, edzhetnek a ott tanuló utánpótlás tehetségei, akik otthonuktól távol a helyi különböző középiskolákban folytatják tanulmányaikat, és a számukra kialakított " sport kollégiumban " laknak. Mocsai Tamás saját élményein keresztül mutatta be ennek a sportágnak a szépségeit, eredményességét, melyet igen komoly munkával , a sportág szeretetével, kitartással, lehet elérni. Felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy a sport mellett fontos a jó tanulmányi eredmény és a nyelvtudás is.A beszélgetés igen közvetlen hangulatban folyt, majd a Bajai KSE utánpótlás reménységei aláírást gyűjtöttek be neves kézilabdázónktól.
Úgy érezzük, hogy sikerült egy életre szóló élménnyel gyarapítani a kézilabda tábor résztvevőinek gyermekkori emlékeiket, és élő példaként vésődik emlékezetükbe, hogy a siker senkinek nem hull az ölébe, azért tenni kell!
Köszönjük Mocsai Tamás igazgató úrnak és az Akadémia dolgozóinak , hogy segítségükkel ez a látogatás létrejöhetett!
Hajrá BKSE!

„NEKA”
Bajai Kézisek Barátikör fényképe.
„Mocsai Tamás aláír! :)”
„Livi is a kezét nyújtja!”
Bajai Kézisek Barátikör fényképe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A NEKA látogatása után felmásztunk a kilátóhoz!
Jó idő - vidám hangulat :D

Bajai Kézisek Barátikör fényképe.
Bajai Kézisek Barátikör fényképe.
Bajai Kézisek Barátikör fényképe.

Kézilabda tábor 2016.

 

A Bajai KSE kézilabda tábort szervez 8 évnél idősebb lányok és fiúk részére.

Letölthető jelentkezési lap:

Jelentkezési-lap_Nyári-Tábor-2016-BAJA.pdf (534483)

 

Helyszín:

MNÁMK Tornacsarnok

Baja, Duna u. 33.

 

Időpont:

2016.07.04-15.

reggel 8-tól du. 14 óráig

 

Részvételi díj: 13.000 HUf/2 hét; 6.500 HUF/1 hét

 

Jelentkezés, további információ:

20/612 4909

20/936 0845

bajaikse@gmail.com

 

Jelentkezési határidő: 2016. június 24.

 

Szülői értekezlet: július 1. péntek 17 óra

 

KÉZILABDA TOBORZÓ!

 

Tisztelt Szülők, Kézilabda Kedvelők!

 

A BAJAI KÉZILABDA SPORTEGYESÜLET folyamatosan várja kézilabdázni vágyó gyermekek jelentkezését az utánpótlás korú csapataiba.

 

Ezekben a csoportokban a megfelelő fizikális és mentális fejlődés, az egészséges testmozgás és versenyszellem kialakítása mellett a gyemekek folyamatos versenyeztetése folyik. Kiváló szakemberek irányításával sajátíthatják el a kézilabda sportág alapjait, amely későbbiekben akár hivatásukká is válhat.

 

Amennyiben szeretné gyermekét a korosztályának megfelelő csoportba elvinni, vagy gyermeke szeretne megmérettetni, mert még nem találta meg a számára megfelelő sportágat, az alábbi elérhetőségeken előzetes egyeztetés alapján jelezheti érdeklődését:

Elérhetőségeink: weboldal www.bajahandball.com

                                               bajaikse@gmai.com

Telefonszámok- 20- 936 0845, -20- 612- 4909

Edzések megtekinthetők:

Szerda: Újvárosi Általános iskola- 18.15- 19.30

Csütörtök: GYAXI – 17.15- 18.15

Péntek: MNÁMK ( német iskola ) : 15.30- 17.00

 

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Keresés

Elérhetőség

Bajai Kézilabda Sportegyesület Mészáros L. u. 45.
Baja
6500
36 20 936 0845

 

KÉZILABDA TOBORZÓ!

 

Tisztelt Szülők, Kézilabda Kedvelők!

 

A BAJAI KÉZILABDA SPORTEGYESÜLET folyamatosan várja kézilabdázni vágyó gyermekek jelentkezését az utánpótlás korú csapataiba.

 

Ezekben a csoportokban a megfelelő fizikális és mentális fejlődés, az egészséges testmozgás és versenyszellem kialakítása mellett a gyemekek folyamatos versenyeztetése folyik. Kiváló szakemberek irányításával sajátíthatják el a kézilabda sportág alapjait, amely későbbiekben akár hivatásukká is válhat.

 

Amennyiben szeretné gyermekét a korosztályának megfelelő csoportba elvinni, vagy gyermeke szeretne megmérettetni, mert még nem találta meg a számára megfelelő sportágat, az alábbi elérhetőségeken előzetes egyeztetés alapján jelezheti érdeklődését:

Elérhetőségeink: weboldal www.bajahandball.com

                                               bajaikse@gmai.com

Telefonszámok- 20- 936 0845, -20- 612- 4909

Edzések megtekinthetők:

a weboldalon található edzésnaptár szerint.

 

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!