Így zártuk a 2015-16-os bajnoki évet

2016.06.20 09:09

Kedves szurkolóink, sportszerető barátaink!

A Bajai KSE a 2015/2016 NB II férfi és NB II junior Dél - nyugati csoport bajnokságában vett részt.
Mindkét csapatunk a 9. helyen zárta a bajnokságot. Újoncként mutatkoztunk be, voltak hullámvölgyek és kimagasló teljesítmények is felnőtt csapatunknál. Itt meg kell említenünk, hogy a bajnokságban a 9. helyen álltunk, de a NEKA csapatát otthonában sikerült legyőznünk, akik a tabellán az első helyen zárták a szezont, ezzel az 1 vereséggel!
Junior csapatunk feladata ebben a bajnoki évben elsődlegesen a tapasztalatszerzés, a fejlődés volt. Fiataljaink a tavaszi szezonban megszerezték első győzelmüket, valamint sikerült a gólkülönbségeket jelentősen csökkenteni a már nagy tudással és tapasztalattal rendelkező ellenfeleink junior csapataival szemben.
Mindkét csapatunknak GRATULÁLUNK kitartásukért, helytállásukért.
A következő bajnoki szezont az NB II Dél- nyugati csoportjában folytatjuk, célkitűzésünk a középmezőnyben végezni.
Mérkőzéseinket továbbra is a DR. PÓSTA SÁNDOR SPORTCSARNOKBAN játszuk, s továbbra is várjuk lelkes szurkolóinkat és sportszerető barátainkat!
Mindenkinek jó pihenést és kellemes nyári napokat kívánunk!
Hajrá BKSE!!!

Keresés

Elérhetőség

Bajai Kézilabda Sportegyesület Mészáros L. u. 45.
Baja
6500
36 20 936 0845